A munka világáról kicsit másképp - pszichológiai és közgazdasági megközelítéssel

Workology360

Workology360

Rezíliencia, avagy a lelki egészség megőrzése koronavírus idején

2020. március 16. - DualFocus

reziliencia.png

Előszó

A koronavírus okozta pánikhangulatban nehéz megőriznünk a pozitív jövőbe vetett hitet. Itt nem a hurrá-optimizmusra gondolok, mindössze egyfajta racionális hozzáállásra. Igen, most egy elég kemény időszak vár ránk, de ahogy minden, háború, recesszió, járvány egyszer véget ér, ennek is vége lesz, és akkor indul az építkezés. Idézzük csak vissza Szeptember 11-et, a 2008-as gazdasági válságot, vagy a madárinfluenza okozta állapotokat. Megsínylettük mindegyiket, de felálltunk belőle.  Ha ennek tudatában vagyunk, akkor könnyebb ezt az időszakot átvészelnünk. És az sem mindegy, hogy ezt hogyan tesszük. Nagy valószínűséggel mindenkit utolért már a közhangulatból sugárzó aggodalom, félelem. A kérdés, hogy ennek hatására egyénileg mennyire keveredünk bele egy negatív spirálba, vagyis mennyire lesz úrrá rajtunk a pánik esetleg a depresszió. Hogy mit tehetünk ez ellen? Sokak fejében szerintem az a válasz, hogy semmit, hiszen „Teljesen normális, hogy így hatnak rám az események, az érzéseimet nem én irányítom, egyszerűen csak úgy rám tör a rossz hangulat.” Pedig igen is tehetünk ellene. Ezzel a témakörrel foglalkozik a Rezíliencia, a lelki egészség képessége. Vagyis egy adaptációs készség, vagy máshonnan nézve proaktív megküzdési képesség, ami akkor kap nagy szerepet az életünkben, amikor általunk irányíthatatlan változások hatnak ránk. A rezíliencia képessége mindenkiben benne van, de igen eltérő szinten, éppen ezért fontos kihangsúlyozni, hogy fejleszthető. Léteznek tippek-trükkök, amivel nehéz helyzetekben a gondolkodásunkat és az érzéseinket is irányítani tudjuk, és léteznek praktikus megküzdési technikák és módszertanok. Ez nem ezotéria, ez tudomány. Akit részletesebben érdekel a rezíliencia lényege, a poszt végén talál egy bővebb leírást róla.

Sokan tudom, hogy félnek idegenekkel találkozni a koronavírus okozta járvány ideje alatt, illetve vannak, akik elővigyázatosságból nem teszik. És bár teljesen jogosnak tartom ezt a hozzáállást, mégis azt gondolom, hogy ha a járvány csillapodását követően a társadalomra a depresszió állapota jellemző, sokkal lassabban fog talpra állni az ország. Ezért szeretnék segíteni egy online vagy, akik nehezen viselik a bezártságot (és nem találkoznak idősebb szüleikkel, nagyszüleikkel), azoknak egy 1 vagy 2 napos személyes tréninggel, hogy mindenki könnyebben vészelje át ezt az időszakot, és egyéni szinten felelősséget vállalva tegyen azért, hogy az újjáépítés időszaka gördülékenyebben induljon majd el.

Tréning

Célja:

  • A mentális egészség és az emberi kapcsolatok megőrzése koronavírus idején
  • A bennünk zajló események, érzelmek, gondolatok tudatosítása és elfogadása
  • Megküzdési technikák megismerése és begyakorlása

Témakörök:

  • Bemutatkozó kör - Ventilálás
  • Változás érzelmi görbéje
  • Energia háromszög: Fizikai, szellemi, lelki
  • Fókuszvakság
  • Megküzdés:
    • Stressz kezelés – FILM modell
    • Átkeretezés
    • Komfortzónán kívüli tevékenységek okozta sikerélmény
    • Akciótervezés - Mivel tölthetjük az időnket
    • Pozitív érzelmek erősítése
    • Én-üzenet – Hogyan kommunikáljam a családom felé, mi zajlik bennem, illetve összezárva hogyan kezeljük a feszültséget

Ár:  1 napos 12.000 Ft/fő, 2 napos 20.000 Ft/fő

Maximális csoportlétszám: 10 fő

Helyszín: Budapest (Ha kiderül, hogy van-e igény a személyes alkalomra, akkor pontosításra kerül.)

Időpontok: Március 25, Április 2-3, 7 és 11-12 (Ha egyik időpont sem alkalmas, jelezd, mert kellő létszám esetén további csoportokat indítok.)

 

Rezílienciáról bővebben

A rezílienciáról Németh Vivien pszichológus annyira közérthetően fogalmaz a „ Rezíliencia, avagy a változásokkal való adaptív megküzdés” blog bejegyzésben, hogy nem látom értelmét újra fogalmazni, inkább idézek tőle:  „A rezíliencia azon személyes és környezeti tényezőket foglalja magában, amelyek elősegítik a veszélyeztetett életkörülmények ellenére történő sikeres alkalmazkodást, enyhítik a stressz negatív hatásait és lehetővé teszik a változásokkal való adaptív megküzdést. A rezíliencia emellett az egyéni megküzdési módokat próbára tévő túlzott stresszt követően a normál működéshez való visszatérés képességét is jelöli. Továbbá, a rezíliencia mint protektív faktor fontos szerepet játszik a depresszióval és egyéb pszichiátriai rendellenességekkel való megküzdésben egyaránt, valamint szorosan összefügg a pozitív érzelmekkel, melyek befolyással vannak az önbecsülésre. Akik magas szintű rezílienciáról adnak számot, nagyobb valószínűséggel alkalmaznak pozitív érzelmeket a kedvezőtlen élethelyzetekkel történő megküzdés során. A pozitív érzelmek, mint pl. öröm, érdeklődés, megelégedés és szeretet, kitágítják a gondolkodási mezőt és ezáltal hatékonyabb megküzdéshez vezetnek.

Ezen kívül s számos cikket lehet találni az interneten, például javaslom Kramarics Rita írását: „Fókuszban a reziliencia… avagy hogyan működik a pszichológiai immunrendszerünk?”

Blogindító

A bátyámmal 6-7 éve volt egy nagyon jó, mély filozófiai beszélgetésünk, amikor is kifejtette, hogy minden kornak volt egy-két vagy több olyan működése, ami, mai ésszel visszatekintve, felfoghatatlan. Több példát is hozott, ebből most hármat idézek csak vissza:

  • Görög és Római birodalom - Rabszolgatartás
  • Középkor – Boszorkányégetés
  • Feudalizmus – Földesúri „első éjszaka joga”

És azon töprengett, hogy, ha majd miránk néznek vissza az ükunokáink, akkor mit fognak mondani, felmenőik, miben voltak igazán „eszementek”. És valami olyanra jutott, amit a Dalai láma is megfogalmazott az alábbi idézetben:dalai_lama_nem_elunk_1.jpg

Vagyis, sokan közülünk az ébren töltött kb. 16 órából,  napi 9-12 órát dolgoznak, hogy pénzt keressenek, majd fáradtan hazaesnek (esetleg előtte elmennek a gyerekért az iskolába, vagy ügyet intéznek), megvacsoráznak, beszélgetnek a párjukkal, megnéznek egy filmet, vagy elolvasnak egy könyvet, és másnap kezdik az egészet előröl. A pénzből meg lakásra vagy új autóra gyűjtenek, és jó esetben elmennek egyszer egy évben nyaralni. Ez főként a középosztályra igaz, mert „alacsonyabb rétegekben” az emberek a számláik kifizetésért dolgoznak ennyit.

A fenti sorokkal nem az embereket szeretném minősíteni, ez inkább egy társadalomkritika. És nehogy félreértsen valaki, ezzel az antréval nem azt akarom üzenni, hogy holnap mindenki menjen be a munkahelyére, és mondjon fel, majd másnaptól kezdje el megvalósítani a bakancslistáján lévő vágyait. (Bár munka mellett fontos lenne, hogy erre is maradjon időnk.)

A célom ezzel a bloggal több rétű:

  • Egyrészt, ha már ennyi időt töltünk munkával, akkor a munkahelyeket szeretném élhetőbb vállalatokká, örömteli szervezetekké tenni azáltal, hogy a „cikk”-eimben megmutatom, hogy miért éri meg, forintban is kifejezve, a cégtulajdonosok számára jó körülményeket teremteni munkatársaiknak, és költeni a munkavállalók jólétére. Továbbá remélem, hogy a bejegyzéseimnek lesznek vezetői szemléletformáló hatásuk.oromteli_szervezet.jpg

(Ennek a könyvnek az egyik társszerzője Lővey Imre, egy zseniális ember volt, és részben neki köszönhetjük, hogy a szervezetfejlesztés meghonosodott Magyarországon.)

  • Másrészt szeretném azt a gondolatot átadni, hogy boldog csak akkor lehetsz, ha az ébren töltött időd jelentős részét azzal töltöd, amit szeretsz csinálni. És mivel ez a munka, akkor olyan szakmát, vagy munkahelyet érdemes találnod, amiben jó és sikeres vagy, illetve ahol „otthon érzed” magad. Éppen ezért írok majd arról, hogy hogy tudod a jelenlegi munkádban megtalálni az önmegvalósításod. Milyen személyiségtípusnak, mit ad a munka, mi az inspiráló számára, mi az, ami megőrjíti. És, ha a mostani szakmádban sehogy sem leled az örömöd, akkor segítek abban, hogy ha szeretnél karriert váltani, akkor mit érdemes előtte végiggondolnod, és hogyan építsd fel lépésről lépésre az utad. foglalkozasod_szeresd_confucius.jpg
  • De a legfőbb célom annak az üzenetnek a közvetítése, hogy „a legtöbb dolog fejben dől el”, bármennyire is közhelyesnek hangzik. Éppen ezért fogok írni sokat az emberi működésről, másokhoz való hozzáállásunkról, a helyzetek értékelésére ható pszichológiai tényezőkről, stb.  gondolkodas.png

Ez a blog is úgy született, hogy 1,5 hónapja egy felháborító igazságtalanság ért, ami 2018-ra 6M Ft bevétel kiesést okozhat a számomra. Azért nem okozott, hanem csak okozhat, mert még nem adtam fel, küzdeni fogok érte, és nem elsősorban a pénz miatt, hanem főként az elv miatt, mert valaki visszaélt a hatalmával. (Ezt a témát dolgozza fel az egyik, hamarosan publikálásra kerülő cikkem.) fene_fenet_eszik_is_befejezi.jpg

Szóval a krízis helyzetből adódó belső feszültség, mostanra alkotó energiává vált bennem. Az első szakmai cikkem megjelent a HRportalon (Önérvényesítés vagy versengés?) és jelenleg 14 „cikk” van a fejemben, amit szeretnék megírni ebben a blogban.

 

Miért pont Workology360 és DualFocus?

A név ötlet egy volt kolléganőmtől és egyben kedves barátnőmtől, Dávid Enikőtől származik. Aki tökéletes példa arra, hogy, hogy lesz egy 200 fős vállalat sikeres marketingvezetőjéből egy még sikeresebb vállalkozó, aki a pilates oktatásban találta meg az önmegvalósítását. (honlap link)

De vissza a névhez! Az ötletet azonnal megvettem, ugyanis a Workology számomra a munka világát és a pszichológiát ötvözi. Én magam közgazdász vagyok, de több mint 15 éve foglalkozom pszichológia különböző területeivel. Munkaerő-közvetítőként kezdtem a pályafutásom, majd HR vezető voltam és 8-9 éve van saját szervezetfejlesztő, tréner cégem. Minden munkakörömben nagyon jól tudtam hasznosítani a számokra alapuló racionális gondolkodásomat, és a különböző pszichológiai képzéseken alapuló emberismeretet. A 360 (fok) és a DualFocus (ez a nick nevem) összekapcsolódik. Mindkettővel azt az üzenetet próbálom megfogalmazni, hogy egy-egy helyzetre több szempontból érdemes ránézni, egy-egy témát fontos körbejárni. Ez alatt értem a munkavállaló és cégtulajdonosi, cégvezetői szempontokat, illetve a profitabilitási és emberi szempontokat is.

A Dual Focus nem utolsó sorban a cégem neve is, és nem akarok álszent lenni, így a „világjobbító” :) törekvéseim mellett, a blognak természetesen van egy brand építő célja is.

Akit pedig érdekel, hogy ki van a billentyűzet túloldalán, talál egy nem szokványos bemutatkozást a honlapomon (www.dualfocus.hu), a Főoldalon, az „Ember a cég mögött” menüpont alatt.

süti beállítások módosítása